Rólunk

Felkészülni, vigyázz, rajt – hangzanak el a bűvös szavak, és a versenyző már el is indult a cél felé, harcolni a kitűzött pálya nehézségeivel, az időjárási viszonyokkal, leküzdve az ilyenkor természetes versenydrukkot. De ezúttal más cél is vezeti útján. És ez a cél nem az egyéni győzelem. Hisz fenn, a startban még ott izgulnak A TÖBBIEK, az édesanya, az édesapa, a testvér vagy akár a nagyszülő, az én versenyidőm az ő idejüket erősíti, a MI időnkből alakul ki a család ideje. Akár ketten vagyunk, akár hárman, négyen, öten vagy még többen, egy a cél: együtt tenni a győzelemért. De nem feltétlenül csak azért, hisz a mondás szerint nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos.

Kedves szülők, nagyszülők, vegyenek részt gyerekeikkel, unokáikkal együtt e különleges versenyen, tapasztalják meg az egymásért való izgulás, drukkolás szépségeit, családtagjaik biztatásának örömét. Mutassanak példát gyerekeiknek, unokáiknak összefogásból, neveljék őket arra, hogy a családnál nincs, nem lehet semmi fontosabb. Ha a család minden tagja sikeresen megoldotta a rá hárult feladatot, síző nyelven: szabályosan ereszkedett le a pályán, bevéve minden kaput, akkor örüljenek együtt a sikernek. Ha pedig idén ez nem sikerült csillagos tízesre, akkor bátorítsák azt, aki picit tévesztett, és mindannyian, együtt bizakodjanak abban, hogy jövőre majd jobb lesz.

Isten hozta Önöket, a családokat a Hangay Oktáv Családi Síverseny első kiírásán, az EKE – Kolozsvár 1891 szervezésében!

„A család is... olyan valami az életben, ami becses... Olaj az élet lámpásában.”
(Gárdonyi Géza)

A Yuppi Tábormozgalom Egyesület 2011-ben jött létre, hogy a diabéteszes, reumás és onkológiai betegségekkel együtt élő gyerekeket gyógyító élményekkel ajándékozza meg, ingyenes táborain keresztül. Az EKE – Kolozsvár 1891 a síversenyek részvételi hozzájárulásainak 10%-ával támogatja az ingyenes élményterápiás táborok költségeinek a fedezését.
Részvételi hozzájárulásával Ön is lehetővé teszi, hogy a Yuppi még több krónikusan beteg gyereket fogadhasson táboraiba!

Plakát 2020